About this Event
SZÍVTÁJÉK
Mozgásos felfedezőút az érzelmek tájain
A Szívtájék egy 10 alkalmas Movement Medicine csoport, amely az érzelmekkel való találkozást testben megélt tapasztalatként közelíti meg.
Az érzelmeink a belső időjárásunk. Van ritmusuk, intenzitásuk, minőségük és saját idejük. Amikor a testen keresztül találkozunk velük - érzékelésen, súlyon, légzésen, mozgáson át - akkor elérhetővé válik a bennük rejlő erő. Ami elsőre túl soknak, nehezen értelmezhetőnek, elkerülendőnek tűnik, idővel letisztulhat, életenergiává és kapcsolódássá alakulhat.
A gyakorlásunk alapja a Movement Medicine térképe, ami az őselemek támogatásával kísér a szívünk tereiben. Ezt támogatja a VITA™ (Vital Integrated Tantric Approach) érzelmi energiákkal való munkája. Megfigyeljük, hogyan jelennek meg az érzelmek a testben, hogyan változnak, amikor teret kapnak, és hogyan tud az érzelmi energia áramlásba kerülni, ha nem tartjuk vissza vagy nyomjuk el. Idővel kialakul egyfajta jártasság: annak a képessége, hogy az érzelmi tapasztalatokkal földelten tudjunk együtt mozdulni - engedve az áramlásukat.
A Szívtájék egy közös felfedezőút. Egy folyamat, amelyben jelenléttel, kíváncsisággal és a testbe vetett bizalommal haladunk az érzelmek belső tájain. Ha az elemzés helyett szeretnél mélyebben érzékelni, és ha kíváncsi vagy arra, hogyan lehet a mozgás az érzelmi élethez való kapcsolódás természetes útja, ez a csoport neked szól.
Ahogy minden órámon, úgy itt is lesz alkalom a rajzban való önkifejezésre is: lesz a falon egy papír, amire szabadon rajzolhatsz tánc közben, engedve, hogy a mozdulataidból szülessenek a vonalak a papírra.
A csoporton való részvétel előfeltétele legalább 10 óra tapasztalat valamilyen “conscious dance” (5Ritmus, Movement Medicine, Soul Motion stb.), vagy más szabad mozgás alapú modalitásban (Ecstatic Dance, táncterápia stb).
Csütörtökönként találkozunk február 19-április 30 között (kivéve nagycsütörtökön)
19:00-21:15 óra között.
IDŐPONTOK: 02.19, 02.26, 03.05, 03.12, 03.19, 03.26, 04.09, 04.16, 04.23, 04.30.
HELYSZÍN:
Jurányi Ház, a Műhely Alapítvány 100-as terme.
A Varsányi Irén utcához közelebbi ajtón kell bejönni az épületbe és feljönni a negyedikre. A terem jobbra van a lifttől.
REGISZTRÁCIÓ: https://forms.gle/azeYtMukXzeZutv76
A részvétel február 6-ig kedvezményesen 55 000 Ft, utána 70 000 Ft.
Ha a te ajánlásodra regisztrál valaki ebbe a csoportba, aki még sosem táncolt nálam, akkor mindketten 20% kedvezményt kaptok az adott időpontban éppen aktuális (early bird vagy normál) részvételi díjból. (Ezt az, aki az ajánlásodra jön, írja be megjegyzésbe, amikor regisztrál, és te is írd meg nekem vagy e-mailen, vagy üzenetben.)
MÁTHÉ KATA
Movement Medicine™ tanár, VITA™ szomatikus intimitás coach, képzőművész, anya.
1999-ben volt élete első önismereti csoportján, azóta járja önmaga megismerésének, gyógyításának, felszabadításának útját - csoportban és egyéniben. A szabad tánc alapú mozgásmeditáció 2005 óta része az életének, 2022 óta Movement Medicine™ tanár.
MOVEMENT MEDICINE™
szabad tánc alapú mozgásmeditáció, amelyben a mozgás felszabadító ereje a sámáni szemlélettel és a modern idegtudomány felfedezéseinek mélységével ötvöződik. Azzal, hogy átadjuk magunkat a testből jövő mozdulatoknak, teret adunk az érzelmeink kifejezésének, a tapasztaltaink feldolgozásának és végső soron egy teljesebb jelenlétnek önmagunkban és a világban.
Borítókép: Máthé Kata
🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀🫀
HEARTLANDS
A Somatic Movement Exploration of Inner Emotional Landscapes
Heartland is a 10-session Movement Medicine™ group that approaches emotions as lived, embodied experience rather than concepts to be understood or managed.
Our emotions are our inner weather. They carry rhythm, intensity, texture, and their own timing. When we meet them through the body - through sensation, weight, breath, and movement - the resources and strength held within them become accessible. What may initially feel overwhelming, confusing, or something to avoid can gradually clarify and transform into vitality, connection, and presence.
The practice is supported by the Movement Medicine™ map, which, with the guidance of the elements, accompanies us through the inner spaces of the heart. This is supported by the VITA™ (Vital Integrated Tantric Approach) approach about emotions as energies and emotional liberation. We explore how emotions appear in the body, how they shift when given space, and how emotional energy begins to flow when it is no longer suppressed or held back. Over time, a kind of embodied fluency develops — the ability to move with emotional experience in a grounded way, allowing its natural movement and transformation.
Heartland is a shared journey of exploration, carried by presence, curiosity, and trust in the body. It is a process of moving together through emotional landscapes without pressure to perform, explain, or fix anything. If you are drawn to sensing more deeply rather than analyzing, and if you are curious about movement as a natural way of relating to emotional life, this group may be for you.
As in all my classes, space is also held for expression through drawing. A large sheet of paper will be available on the wall, inviting participants to draw freely during the dance and allow lines to emerge directly from movement.
Prerequisite:
Participation requires at least 10 hours of experience in a conscious dance modality (such as 5Rhythms, Movement Medicine, Soul Motion, etc.).
Schedule:
Thursdays, February 19 – April 30
(except the Thursday before Easter)
7:00–9:15 pm
Dates:
02.19, 02.26, 03.05, 03.12, 03.19, 03.26, 04.09, 04.16, 04.23, 04.30
Location:
Jurányi House, Studio 100 (Műhely Foundation)
Enter through the door closer to Varsányi Irén Street and go up to the 4th floor.
The studio is to the right of the elevator.
Registration:
https://forms.gle/azeYtMukXzeZutv76
Fee:
Early bird registration until February 6: 55,000 HUF
After February 6: 70,000 HUF
If someone registers for this group based on your recommendation and has never danced with me before, both of you receive a 20% discount on the current participation fee (early bird or regular). (The person registering should note your name in the registration form, and please also let me know by email or message.)
KATA MÁTHÉ
Movement Medicine™ teacher, VITA™ somatic intimacy coach, visual artist, mother
Kata has been walking a path of self-knowledge, healing, and liberation since 1999, both in group settings and one-to-one work. Free-dance-based movement meditation has been part of her life since 2005, and she has been teaching Movement Medicine™ since 2022.
MOVEMENT MEDICINE™
Movement Medicine is a free-dance-based movement meditation that combines the liberating power of movement with shamanic perspectives and the depth of modern neuroscience. By surrendering to movement arising from the body, we create space for emotional expression, integration of lived experience, and, ultimately, a fuller presence within ourselves and in the world.
Dance Styles
Ecstatic Dance (100%)
Pricing
Early bird:HUF 55,000.00
Regular:HUF 70,000.00
Organizer
M
